Segítséget kérni nem ciki hallom rengeteg helyről az elmúlt hetekben, de vajon észre vesszük a segítségkérést?
A minap éppen kint molyoltam, amikor a 86 éves szomszéd nénihez megérkezett a fia a heti bevásárlással. A néni már a kapuban várta, szinte helyben futva. A fia megérkezett, és az első kérdése az volt, hogy kerül a kapuba a néni, amikor már elvette a kulcsát? (???) A néni mentegetőzött, hogy jaj, hát rájött, hogy van pótkulcsa… A fiú morgott valamit, majd letette a csomagot és már indult is. A néni viszont még szeretett volna beszélgetni. Hogy akkor most mi lesz a húsvéttal? Mikor jönnek?
Mire a fiú letorkolta, hogy értse már meg, a húsvét elmarad, most ez van, menjen be, ne mászkáljon, majd ha lemegy a járvány találkoznak. A néni meg folytatta, hogy de ő meddig várjon, olyan rossz bezárva lenni. Ekkor a néni menye kiszállt a kocsiból és bekapcsolódott a beszélgetésbe:
„Magának nem rossz! Sétáljon a kertben, és gondoljon arra, hogy van, akinek rosszabb.”
Ezzel a fiú és a meny visszaült az autóba és távoztott.
Én meg ott maradtam valami hihetetlen rossz érzéssel.
Tudjuk egy ideje, hogy ez most egy olyan helyzet, amikor azt kell tudomásul venni, hogy ami eddig az életünk volt, az most nincs.
Elveszett – talán nem örökre. Arról nem is beszélve, hogy életkor, kapcsolatok és lakóhely szerint változhat, hogy ki-milyen információhoz jut hozzá, mi alapján tudja felmérni az eseményeket.
De az általánosságban igaz, hogy a szociális kapcsolataink azok, amik képesek csökkenteni a járvány okozta bizonytalanságból eredő szorongásunkat. Ezek azok a kapcsolatok, amik épp ésszel túlélhetővé tehetik a jelen helyzetet. (Persze az is előfordulhat, hogy ebben az időben jópár kapcsolat átértékelődik…)
Segítséget kérni nehéz?
Abszolút introvertált vagyok. Bármeddig elvagyok magamban. Ha nem dolgozom, akkor jövök-megyek, teszek-veszek, pakolok, takarítok, futok, közben ezerfele pörögnek a gondolataim. Nekem ez a helyzet nem zavaró.
De tudom, hogy kik azok a számomra fontos emberek, akik ettől kikészülnek. Naponta több órát töltök telefonálással. Beszélgetek, bármiről. Sorozatok, ki-mit olvas épp, találtam 3 sálat a pakolás közben, amit nem használok, küldök egy képet, ha tetszik, legközelebb, ha találkozunk, odaadom. De van, hogy még ennyi „értelme” sincs a beszélgetésnek. Egyszerűen csak megkérdezem, mit főz ma.
Nem a téma a lényeg, csak, hogy szóljunk azokhoz, akiknek most ez a helyzet nehéz. (Igen, a szomszéd nénivel is beszélgetek.) Mert a jelenlegi helyzet pont arról szól, hogy a berögzött szokásainkat kell egyik percről a másikra megváltoztatni. Adott esetben attól fosztanak meg minket, ami a lételemünk.
A néninek ez az, hogy minden nap elsétál a sarki boltig, és közben mindenkivel leáll beszélgetni, aki szembejön. Ha senki nem jön épp az utcán, akkor megáll és becsenget egyik-másik szomszédhoz. Ez az ő napi rutinja, a szociális közege. És számára ez a társasági élet. Nem tudja elcserélni skype-ra. Az ő generációja már nem.
De ez nem csak a szomszéd néni problémája. Nála jóval fiatalabbak sem tudják megugrani ezt a változást. A kolléga, akitől az asztala mellett elhaladtában megkérdezték, hogy mi történt, mert nyúzottnak néz ki, az ismerős, akinek amúgy annyira pörgős a munkája, hogy nincs ideje telefonálni se, de most otthon ül és nem tud mit kezdeni magával, mind-mind ugyanazt a szorongást éli át.
És kutatások kimutatták, hogy mint oly sok minden, a tartós egyedüllét és a bezártság is növeli a stresszt, ami pedig komoly egészségügyi kockázatokat jelent.
„Örökre felelős lettél azért, akit megszelídítettél…”
Mivel el vagyunk szigetelve egymástól a kommunikáció megváltozott. Sokkal jobban kell figyelnünk minden egyes félmondatra. Az emberek nagyrésze nem tudja tűpontosan megfogalmazni a problémáját, ezért nekünk kell utánamenni.
Ha le szeretném fordítani ezt céges környezetbe, akkor bizony a vezetőnek van feladata bőven. Nem mehet el amellett, ha valaki a csapatból máshogy kommunikál, ha egy kicsitt többet hallgat, vagy vannak esetleg segítségkérésre utaló félmondatai. (Hiszen a néni se azt mondta, ami valójában érzésszintjén benne volt: Fiam, ne rohanj még, nagyon magányos vagyok, beszélgess velem, csak így a kapun keresztül, hogy legalább lássalak közben!)
A céges kommunikáció a video- és konferenciahívásokkal megváltozott. Addig amíg az ember elsétált a kollégái asztala előtt és láthatta, hogy valakit nem vesz be a munka, most apró jelekből tud csak következtetni arra, hogy tenni kellene valamit. A vezető gyakorlatilag egy új szerepkört kell, hogy betöltsön a jelen helyzetben. Olyan új készségekre van szüksége, amiket idáig lehet, hogy hírből sem ismert. Ilyen az értő meghallgatás, vagy például az ingerültebb helyzetek kezelésénél az indulatmentes átfogalmazása bizonyos mondatoknak.
SEgítséget kérni nem ciki!
Azt tapasztalom az elmúlt hetekben, hogy segítséget kérni szinte alig tudunk. És ha valahogy össze is szedjük magunkat, akkor sem biztos, hogy értő fülekre találunk. Sőt, rengeteg olyan példát tudnék mondani csak az elmúlt egy hétből, amiből az látszik, hogy nem értjük meg egymást.
Nyilván jelenleg mindenki feszült, de ha sikerül egy kicsit lecsendesítenünk a bennünk dúló érzelmeket, akkor könnyebben észre vesszük a felénk irányuló (tétova) kísérleteket. Nem kell világmegváltásra gondolni, elég ha értő figyelemmel fordulunk a másik felé.
Az értő figyelem legfontosabb elemei
1. Tényleg figyelj oda. Ne olvass, írj, görgess a képernyőn, főzz, moss, takaríts közben.
2. Hallgasd végig a másikat. Ne szólj/kérdezz közbe, ne szakítsd félbe. Nehéz, de tanulható. (Bár azért ez inkább hónapokban, mint hetekben mérhető. De az is eredmény, ha „észreveszed magad” és elhallgatsz.)
3. Ne ítélkezz. Csak hallgasd meg és fogadd el. Nem kell véleményt mondani, értelmezni, konklúziót levonni. Csak_hallgasd_meg.
4. A coachingnál az alap, hogy nem ajánlunk megoldásokat, hanem hagyjuk, hogy az ügyfél megtalálja a saját megoldását. Ennek az a feltétele, hogy hisszük, hogy a másik képes egyedül is megoldani az előtte álló helyzetet. Bízz a másikban!
5. Kérdezz! Ezzel tudod legjobban segíteni, hogy a saját megoldásához eljusson. Lehetőleg nyitott kérdéseket tegyél fel (amikre nem lehet igen/nemmel válaszolni) és kerüld a sugalmazó (ugye? utótag) kérdéseket is.
6. Fogadd el, hogy az ő megoldása nem a te megoldásod. Lehet, hogy máshogy csinálnád, de mások a tapasztalataid is.
Legtöbbször csak az kell, hogy meghallgassuk egymást. Mindegy, hogy a kapuban állva, telefonon, vagy este egy pohár borral koccintva a videochaten.
