Az előző bejegyzés évértékelése után mi is következhetne, mint a tanulságok levonása, illetve az a bizonyos év eleji tervezés. Sokszor azt tapasztalom, hogy ezeket -bár szinte biztos vagyok benne, hogy mindenkinek vannak céljai- nagyon nehéz összeszedni, pontosan megfogalmazni. Nemcsak a karrierünkkel, de a magánéletünkkel, párkapcsolatunkkal kapcsolatban is. Szóval használjuk ki az újévi fogadalmak lendületét és beszéljünk a céljaidról!
Azok az újévi fogadalmak…
Biztos vagyok benne, hogy mindannyian sok újévi fogadalmat hallottunk – talán néhányat tettünk is, legalább halkan, magunkban. De elgondolkodtál-e már azon, hogy az újévi fogadalmak hány százaléka valósul meg, illetve lesz tartós?
A dicoverhappyhabits oldalán érdekes statisztikákra bukkanhatunk, de egy kis internetes keresgélés eredményeként akár különböző kutatásokat is megtekinthetük a témában.
Amiket ha röviden össze kellene foglalnom, akkor elég lehangoló képet tudnék csak festeni a céljaink megvalósításáról és ez nagyjából összecseng az én tapasztalatommal is. Számtalanszor hallom (nemcsak coachingok során), hogy „már nem is teszek újévi fogadalmat, úgy se sikerül”.
Vajon tényleg ennyire gyengék vagyunk?
Ha nem is érdekelnek a statisztikák, arra mindenképpen jók ezek a kutatások, hogy a nyomonkövetés miatt világossá válhat számunkra, hogy a fogadalmainknak hol lehet a buktatója.
Richard Wieseman, a bristoli egyetem kutatójának felméréséből kiderül például, hogy más a siker kulcsa a férfiak és a nők céljainkak elérése között.
A férfiak közül 22%-kal többen érték el a céljukat, miután azt mérhető, reális részekre bonttatták velük (SMART cél, vagyis konkrét, mérhető, elérhető, reális, határidőhöz kötött). Ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy nem „idén lefogyok” a cél, hanem az, hogy „hetente 1 kilótól megszabudulok”, nem „új állást szeretnék”, hanem „minden héten beküldöm az önéletrajzom legalább 2 álláshirdetésre”. (Ez utóbbit egyébként én függetlenül attól, hogy férfi vagy nő az ügyfél a coachingok során mindig alapelvként behozom, ha a munkahelyváltás felmerül. Lehet, hogy nem álmaid állása, amit épp meghirdetnek, de ha nincs más, akkor is legalább heti 2 helyre jelentkezni kell és legfeljebb nem fogadod el az ajánlatot, ha felvesznek, de addig is gyakorlod az intejúzást.)
Ami viszont ennél is érdekesebb, hogy a nőknél a siker valószínűségéhez a nyilvánosság kell. Tehát nagyobb a cél elérésének az esélye, ha nem megtartja magának, hogy fogyózik, hanem elmondja mindenkinek. A barátoknak, a családnak, a kollégáknak. És kéri is a támogatásukat. Így 10%-kal nagyobb a nők sikerrátája. Vagyis a kutatások is azt bizonyítják, hogy fontos, hogy beszéljünk a céljaidról!
MILYEN A JÓ CÉL?
Röviden? Olyan, amit komolyan gondolunk. Nem csak elsuttogunk, mint egy kívánságot, mert itt az év eleje és ez olyan jó (újra)kezdési lehetőségnek tűnik, hanem olyan, aminek a megvalósítására elszántak vagyunk. Ha ez megvan, akkor pedig itt az ideje, hogy átgondoljuk, milyen segítségre van szükségünk.
Csakúgy, mint az előző bejegyzésben, grafománok itt is előnyben! Mert az egyik legfontosabb – és ez az, amit legtöbbször szeretünk elmismásolni-, hogy fogjunk egy füzetet és szépen leírjunk mindent.
Igen, úgy értem lépésről lépésre.
Igen, ha ezt a lépést tényleg rendesen megcsinálod az nagyjából 1-2 órát fog igénybe venni.
Én nagy táblázatrajongó vagyok, de ha Te jobban szereted, akkor egymás alá is írhatod a kérdéseket. Ha az előző bejegyzést is olvastad, akkor már nem lesz újdonság, hogy mivel különböző szerepeink vannak, minden kérdésre több választ kell majd írnod az alábbi szerepeid szerint (természetesen, ha van olyan, ami itt nem szerepel, de neked fontos, akkor vedd fel a listára és minden kérdésnél válaszold meg azt is):
- Magánélet- család
- Barátok
- Életmód
- Munka, karrier, tanulmányok
- Pénzügyek
- Sport
- Kikapcsolódás (testi, lelki feltöltődés)
- Életkörülmények (lakás, autó, tárgyak)
- Jótékonyság – ezt sose késő elkezdeni 🙂
A kérdések pedig:
- Milyen lesz ez az éved, ha minden a legjobban alakul? Mi fog veled történni?
- Mi a legfontosabb célod, amit szeretnél megvalósítani?
- Mi az az első kis lépés, amivel el tudsz indulni a célod felé?
- Milyen havi és negyedéves mérföldköveket tudsz megfogalmazni?
- Milyen erőforrásokra támaszkodhatsz?
- Kitől kérhetsz segítséget/támogatást/biztatást?
- Mi az, ami hátráltatott az előző év(ek)ben? Idén hogyan tudnád megváltoztatni?
HOGYAN TŰZZ KI CÉLOKAT?
Összegezve tehát a legfontosabb tudnivalók a célkitűzésről:
- Írj, írj, írj le mindent! Egyrészt jó lesz jövőre visszanézni, másrészt meg csak így fogod tudni követni, mivel hogy haladsz.
- Ne akarj egyszerre mindent! – ha túl sok nagy célt tűzöl ki magad elé, azt az agyad nem fogja tudni kezelni. Írj fel mindent nyugodtan egy listára, de utána priorizálj! (Erről már itt írtam.) Válaszd ki, most épp melyik a legfontosabb számodra és kezdd el kidolgozni a cél eléréséhez szükséges lépéseket.
- Kerüld az általánosítást! – ahogy fentebb írtam a sikerráta jelentősen megnő, ha a lehető legkonkrétabban fogalmazol. Ha egészségesen akarsz élni, az remek, de mit értesz rajta? Mit fogsz enni és nem enni? Vegetáriánus leszel? Vagy csak minden nap megeszel egy almát?Fogsz-e mozogni? Kávézni? Dohányozni? Mint mindig az ördög itt is a részletekben rejlik, hát ne sajnáld az időt arra, hogy címszavak helyett tervet készíts!
- Határozd meg, miért akarod mindezt? Mi az a „jutalom”, amiben reménykedhetsz, ha erős vagy és kitartasz a célod mellett? (Az az álomruha, ami évek óta ott lóg a szekrényben tavasszal már jó lenne, ha betartanád a diétád? Ha most belevágsz, jövőre már meglesz az a továbbképzés/nyelvvizsga, amivel jobb állásokra pályázhatsz? Végre úgy igazán büszke lennél magadra?)
- A megfogalmazás ereje. Azt írdd le, amit szeretnél. A nem akarok ezen a munkahelyen tovább senyvedni helyett legyen a cél, hogy szeretnéd megtalálni azt a munkát, amit örömmel végzel és ahol megbecsülnek, mind szakmailag, mind anyagilag.
- +1 Ne felejtsd el, lehetnek olyan váratlan helyzetek, amik eltérítenek a célodtól, amikor nincs időd, energiád, hogy megvalósítsd, amit elterveztél. De ez nem egyenlő a kitartás hiányával. A cél és a megvalósításhoz szükséges terv megvan. Térj vissza hozzá, amint lehet!