Work-life balance – Urban legend?

Work-life balance – Urban legend?
work-life balance, munka magánélet egyensúlya urban legend, hogyan lehet kiegyensúlyozott életet élni

Munkámból kifolyólag sokszor találom magam szemben azzal a mondattal, hogy nincs meg az életemben a work-life balance, de legutóbb, mikor egy baráti beszélgetésben ez elhangzott, a válasz így hangzott: Ugyan már, az csak városi legenda, nem létezik, ne is keresd!
És ez őszintén elgondolkodtatott. Hogy tényleg irreális-e a mai rohanó világban arra vágyni, hogy megteremtődhet a munka-magánélet egyensúlya?

Elkezdtem hát figyelni a beszélgetést, és repkedtek az olyan mondatok, mint a:

  • Most már tényleg le akarok fogyni, csak még ezt a projektet le kell zavarnom. Közben úgyse lesz időm se mozogni, se odafigyelni arra, hogy mit eszek.
  • Hónapok óta nem voltunk sehol kettesben a férjemmel. Talán majd a karácsonyi szünetben összejön, addig úgyis mindketten egyfolytában dolgozunk.
  • A gyerek kamaszodik. Folyamatosan ingerült és frusztrált. Vele is le kéne már ülnöm beszélni, de hétköznap erre esélytelen, hogy lesz időnk, talán majd hétvégén.
  • Reggel a rádióban valami szakértő beszélt a mindfulnessről. De most őszintén, kinek van erre ideje rendszeresen? Ha én leülök csendben, rendszerint 3 perc alatt elalszom….

Én meg csak ültem, hallgattam a beszélgetéseket, amiből két dolog derült ki számomra: mindenkinek vannak igencsak fontos igényei, de ezek úgy tűnik mindig a halogatás áldozatául esnek.

Ami igazán fontos lenne és hiányzik, az úgy tűnik, nem tud sürgős lenni.

nő mókuskerékben - Greskovics Kata life coach
Forrás: freepik

Mintha saját magunknak nem lennénk elég fontosak.

Erről pedig eszembe jutott a repülőgépeken szokásos felszállás előtti „bábozás”. Amikor a stewardessek eljátszák, hogy vészhelyzetben mi a teendő. Amikor például „csökken a kabinnyomás, az ülések feletti tárolókból kiesnek a maszkok, ezeket rántsák maguk felé, ezzel aktiválva a levegő áramlását, majd helyezzék a maszkot az arcuk elé és lélegezzenek egyenletesen. Miután felhelyezték a saját a maszkjukat, segítsenek az Önök mellett ülőknek is.” 

Gyakorló anyaként elsőre ez azért legalábbis furcsán hangzik, hiszen megszoktam, hogy a gyerekemnek segítek először és ha marad időm, energiám, na, majd akkor jövök én. 

De be kell látni, hogy segíteni csak akkor tudunk, ha mi magunk rendben vagyunk, hogy felelősek vagyunk magunkért, a fizikai és mentális jóllétünkért.

Röviden: bizony vannak olyan helyzetek, amikor először jövünk mi magunk és csak aztán a többiek. 

Ez van, akinek megy, de volt olyan is, aki – bár értette, mire gondolok-, ösztönösen felháborodott a mondatból hangzó önzés miatt. 

Mi is az a work-life balance?

Pedig ha leegyszerűsítjük ezt a munka-magánélet egyensúly kérdést, akkor mégiscsak annyi marad, hogy ha én elégedett vagyok és jól vagyok, akkor rendben leszek a világgal is. Meglesz az egyensúly, mert ismerem magam és a szükségleteimet annyira, hogy stresszhelyzetben is irányítani tudom a folyamatokat és ezt érezni fogja a gyerekem, a párom, a kollégáim, mindenki. 

De itt legtöbbször bejön a belső vívódás, amikor azt kell(ene) elfogadni, hogy ha azt szeretnénk, hogy több időnk legyen magunkra, a családunkra, a hobbinkra, akkor az olyan lemondásokkal járhat, hogy például nem vállalunk el pluszpénzzel járó feladatokat, vagy ennek a fordítottja, hogy ad absurdum: rossz szülő vagyok-e, ha úgy érzem, egy projekt megvalósítása fontosabb számomra, minthogy hazaérjek a gyerek fürdetésére? 

Ér-e egyáltalán gyerekkel is az önmegvalósításra gondolni? 

Hogy marcangolom magam olyan kérdésekkel, hogy a „sokat vagyunk együtt” vagy a „minőségi időt töltünk együtt” között kell-e, szabad-e választani?

Ha elfogadjuk, hogy nincs és nem is lehet általános szabályt hozni a munka-magánélet egyensúlyára, akkor mégis hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt? 

Egyáltalán: mi az egyensúly?

Számomra az, hogy van családom, vannak hobbijaim, amelyekre szeretném, ha lenne (számomra elégséges) időm. Miközben szeretem a munkámat, szívesen dolgozom, ÉS a munka nem szenvedés, hanem fontos része az életemnek. Vannak viharok, stresszes helyzetek, de nem teherként és csak és kizárólag pénzkereseti lehetőségként tekintek rá.
Na, enélkül nem lehet szerintem work-life balance-ről beszélni.

Egészen leegyszerűsítve valahogy úgy tudom megfogalmazni, hogy az életemben szereplő számomra fontos és értékes dolgokra annyi időt tudok szánni, amennyi megelégedéssel tölt el.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .