Távol telt tőled tavaszom

Távol telt tőled tavaszom

A Távol telt tőled tavaszom régóta az egyik kedvenc könyvem, mely most annyira sok szinten rezonál a jelen helyzetre, hogy nem tudok nem írni róla... 

Már maga a cím is egy gyönyörű megfogalmazási lehetősége annak, amit karantén alatt átéltünk, de az az út is nagyon sokak számára lehet ismerős, amit a könyv főszereplője megtesz.

 

Mary Westmacott álnéven adták ki, de a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie egyik lélektani regényéről van szó.  (Mary volt Agatha Christie második neve, a Westmacott-ot pedig egyik távoli rokonától „kölcsönözte”.)

Távol telt tőled tavaszom….

 

A regényben egy igazi, vérbeli, „viselkedős” angol hölgy, az a fajta, aki mindent rezzenéstelen arccal elvisel, elindul haza a lányától Bagdadból Angliába. A vonat azonban elakad egy kietlen állomáson és jó ideig ott vesztegel. Ő pedig, miután kifogyott az olvasnivalókból és a környék (igen csekély) felfedeznivalójából kénytelen-kelletlen gondolkodni kezd.

 

Felvillannak előtte -addig igen sikeresnek vélt- élete pillanatai, de valahogy a képek átrendeződnek és a siker, csillogás mögött ráeszmél mindarra, amit addig nem vett észre. Lassan előkerülnek a felszín alól olyan gondolatok, melyekről akarva-akaratlanul addig tudomást sem vett és rádöbben, hogy mindaz, amit az életéről gondolt, az a valóságtól igencsak távol álló álomvilág.

 

Vajon mi történik olyankor, amikor be vagyunk zárva és van időnk szembenézni nem csak önmagunkkal, hanem az egész addigi életünkkel is?

Vajon az, amit gondolunk magunkról és az, amilyennek mások látnak minket fedi egymást?

Vagy legalább közelít egymáshoz?

Fedi egymást akár kismértékben is a valóság és általunk elképzelt önmagunk?

Tetszik, amit látunk?

 

És méginkább: amikor a vonatunk „továbbindul” és visszatérhetnénk a megszokott világunkba, életünkbe, ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, vagy esetleg lesz bátorságunk mindent felborítani és újrakezdeni? 

Önismereti utazás

Mihez kell nagyobb bátorság: továbbélni azt az életet amiről rájöttél, hogy nem az amit szeretnél, vagy újrakezded azzal a reménnyel, hogy talán elérheted azt, amit meg szerettél volna valósítani?

 

A regény nehéz önismereti kérdéseket feszeget, de mégis, ha egy könyvet van időd a közeljövőben elolvasni, javaslom, ez legyen az.

 

És persze, reflektálni is ér önmagadra:

Hol vagy most ebben a történetben így a karantén vége felé közeledve?

Mi lesz a következő lépésed?

 

„Hiába, ez már csak így megy a mi világunkban. Az ember távozik, amikor maradnia kéne, felveszi, amit jobb lenne otthagynia; az egyik pillanatban olyan szép az élet, hogy szinte nem is igaz, a következő percben pedig a nyomorúság és a szenvedés poklába zuhanunk. Amikor jól megy a dolgunk, azt hisszük, ez már örökké így lesz – pedig dehogy! S amikor a legmélyebbre jutunk, azt képzeljük, soha többé nem vergődünk a felszínre, nem jutunk levegőhöz. Ilyen az élet, nemde?”

(részlet a Távolt telt tavaszom c. regényből)

utazás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .